#utolsó szó jogán



Felmentést kért az utolsó szó jogán Juhász Ferenc és Fapál László
 

Felmentést kért az utolsó szó jogán Juhász Ferenc és Fapál László

Bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentését kérte a hűtlen kezelés vádja alól az utolsó szó jogán Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és egykori közigazgatási államtitkára, Fapál László a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügy hétfői tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

MTI MTI



Felszólalt az utolsó szó jogán a
 

Felszólalt az utolsó szó jogán a "fekete sereg"

Az utolsó szó jogán többnyire felmentésüket, vagy az első fokon hozott ítélet enyhítését kérték a "fekete seregként" emlegetett bűnszervezet tagjai csütörtökön, ügyük másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán.

MTI MTI

Az utolsó szó jogán nem mondott semmit Timosenko
 

Az utolsó szó jogán nem mondott semmit Timosenko

Az utolsó szó jogán mondott volna beszédet pénteken a bíróságon a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, ám ez nem történt meg, ugyanis fél napot kért a felkészülésre és az ügyvédeivel való konzultációra.

MTI MTI